
Lázár László
Phd, közgazdász, szervezetfejlesztő
BEMUTATKOZÁS
Közgazdászként és tanárként végeztem, azóta 27 évet tanítottam a Budapesti Corvinus Egyetemen, 27 éven át fejlesztettem szervezeteket, vezetőket. 8 évet dolgoztam a piarista rend pedagógiai és fejlesztési vezetőjeként, társ-alapítottam és vezettem közösségi általános iskolát, kísértem sok folyamatot az üzleti, a közszolgálati és a civil szférában, világi és egyházi szektorban egyaránt. Hétfőnként az improvizációs színházi csoportból, keddenként a rockzenekari próbáról érkezem haza, Gödre.
OLVASMÁNY AJÁNLÓ
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikája közös otthonunk gondozásáról (tartalomjegyzék a végén)
Az enciklika értelmezései (konferencia-összefoglaló)
Film és beszélgetés a kötethez
PROGRAMAJÁNLÓ
Ökológiai megtérés és a változás dinamizmusa – miért, hogyan és mit tehetünk szervezetfejlesztőként? (workshop)
Időpont: 2023. november 16. csütörtök este
Kiindulópontom Ferenc pápa Laudato si' kezdetű, 2015 júniusában kiadott műve, üzenete. A kiáltvánnyal a pápa vallási hovatartozásra való tekintet nélkül hív meg minden embert együttgondolkodásra az ökológiai válság előterében. A szöveg elkötelezetten és professzionálisan szólítja meg konferenciánk alapdilemmáját, és buzdít "ökológiai megtérésre", ami praktikusan új értelmű felelősségvállalást, ennek mentén újragondolt szervezeti, közösségi működést, más magatartásformákat, hálózatos létet, a főáramhoz képest radikálisan új gondolkodást és cselekvést jelent. "Az ökológia az élő szervezetek és azon környezet közötti kapcsolatokat vizsgálja, ahol azok fejlődnek. Ez felkelti azt az igényt, hogy a társadalom életkörülményeit és életben maradási feltételeit végiggondoljuk és megvitassuk, őszintén kétségbe vonva bizonyos fejlődési, termelési és fogyasztási modelleket"" - írja (84.o.) "... ahhoz, hogy megoldjunk egy ilyen bonyolult helyzetet, amilyennel a mostani világnak szembe kell néznie, nem elég, ha mindannyian külön-külön 'jobbá válunk'. Az egymástól elszigetelt emberek elveszíthetik képességüket és szabadságukat arra, hogy legyőzzék az instrumentális ész logikáját, és kiszolgáltatva maradnak az erkölcs nélküli, a társadalmi és környezeti érzék nélküli fogyasztói gondolkodás kénye-kedvének. A társadalmi problémákra közösségi hálóval kell válaszolni." - fogalmaz. "A tartós változás dinamizmusának elindításához szükséges ökológiai megtérés egyben közösségi megtérés is." - állítja (124-126.o.)
Workshopom keretei közt a helyzetre reflektálva, a személyes és társas szintet egyaránt érintve, sokat beszélgetve annak eredünk utána, hogy szervezetfejlesztőként mi a mi dolgunk, felelősségünk: mit tehetünk, mit kellene tennünk, mit kívánunk tenni a változásért.