Kedves SZMT-sek, Érdeklődők!
Az idei konferencia egyik szervezőjeként javaslom, már most írd be a naptáradba a 2010-es SZMT konferencia időpontját: október 15-16, Budapest.
Ami ezen kívül már most tudható a konferenciáról:
A címe: Érdekes idők
Honnét ez a cím? Csak körül kell nézni: több szinten is válságjelenségekkel találkozunk Magyarországon: a világgazdasági válság hatott és hat ma is a versenyszféra szervezeteire, a közigazgatásra, egészségügyre, oktatásra és a nonprofit szektorra is. A rendszerváltás 20 éves mérlegét kevesen látják egyértelműen pozitívnak: a megkeseredettség és váltani akarás, az irányvesztés és megújulás jelei egyaránt megtalálhatók a mindennapok közbeszédében és a szervezetek világában is. Egész iparágak kerültek válságba és rendeződtek/rendeződnek át.
„Élj meg érdekes időket” szól a mostanában sokszor, sokfelé idézett kínai mondás. Csak azt nehéz eldönteni, hogy ezt most jókívánságként, vagy átokként értelmezzük? A mostani időszak kihívásai számtalan tanulási helyzetet hoznak mindannyiunknak, a válsághoz való alkalmazkodás, a helyzet hozta innovációs nyomás új tapasztalatokat és gyakran sikereket is hozó kísérletezésre ösztönöz – érdekes időket élünk, nem unatkozunk.
Mik a konferencia céljai?
További lendületet adni az SZMT-n belüli szakmai munkának.
Nyitni a szervezet- és vezetésfejlesztés iránt érdeklődő szakemberek szélesebb köre felé, ezen a csatornán keresztül is megszólítani, behívni a szervezetfejlesztőkkel együtt dolgozó vezetőket és szakembereket is, elsősorban a számukra is vonzó programokon keresztül.
A szélesebb közönség számára is elérhetővé tenni az ODWS-re készült magyar programokat.
Inspiráló közösségi élményt adni a résztvevőknek.
Milyen jellegű programokat tervezünk?
Terveink szerint a konferencia gerincét az aktuális fejlesztési projektek/módszertanok köré szerveződő workshopok adják majd. Célunk, hogy minél több, tanácsadó és ügyfele által közösen tartott programra kerüljön sor, ahol konkrét projektek tapasztalatait dolgozhatják fel a résztvevők, miközben továbbra is lehetőséget szeretnék biztosítani az önismereti és/vagy módszertani sajátélményű csoportok számára is.
Kiemelt cél, hogy az augusztusi ODWS-en programot tartó magyar szakemberek erre a rendezvényre is hozzák el a programjukat, és tartsák azt meg magyar nyelven.
Az első nap estéjére az iparművész-designer szakma jó bevált rendezvényéhez hasonló Locsi-fecsi estet szervezünk a fejlesztői szakmából jelentkező/felkért szereplőkkel. Az ötletet adó Pecha Kucha Night-ról további infók itt: (http://www.pecha-kucha.org/night/budapest/)
Mi következik ezután?
Remélem, rövidesen eljön a tavasz, és március vége felé újabb levelet kapsz tőlünk, amiben már a helyszínről, a részletesebb tervekről, a programokkal jelentkezés feltételeiről és a regisztrációról is tájékoztatunk.
Kik a szervezők?
A szakmai szervezést az OD Partner csapata, a regisztráció/logisztika összefogását az SZMT konferenciák szervezésében már sok tapasztalatot szerzett Centart végzi.
Barátsággal
Császár Csaba OD Partner |